Reggel a helyi boltban feltöltöttük a készleteinket, összepakoltunk és elindulrunk a regéci vár felé. A kaptató így korán reggel kellemetlenül ért, de pillanatok alatt jelenbe hozott. Az út egyszer csak elágazott, jelzés sehol, mi mentünk, amelyik hívott. Mint utóbb kiderült nem a kék út volt. A párom teljes bizalommal, magabiztossággal fogadta. Ez is jó lesz. Megnéztük a térképet és valóban, ez az út is ugyanoda visz, csak az erdő szélén. Nem véletlen jöttünk erre. Aztán a várajig mesebeli út vezetett, az emelkedő mit sem számított, hisz a látvány gyönyörű volt.

Azt figyeltem magamban, hogy mennyire tudom ráhagyni magam az útra. A bizalom bennem még nincs azon a fokon, mint a páromban, ő már teljesen inspiráltan van jelen, bennem meg elkezdezz dolgozni hogy holnaptól a párom nélkül kell tovább mennem, egyedül vállalva az út felelősségét. Figyeltem hát a bizalom fokát magamban.

A vártól az út már nagyrészt lefele vitt. A hegyről vevezető út Mogyoróskára vitt, ami egy pici ékköve a Zemplénnek. Sok felújított régi ház, ízlésse környezet. Eljátszottunk a gondolattal, hogy nekünk is van itt egy ilyen házikónk. A falu utólsó házából egy valódi véreb ugatott meg bennünket (zsebi kutya formájában) teljes harci öntudattal, jelezvén itt ő az úr. Aztán utánunk is jött az erdő szélére. Megsímogattuk, ő meg elkísért bennünket. Én aggódni kezdtem, hogy elkószál otthonról, a páromban meg újra az a bizalom volt jelen, hogy rendben vannak a dolgok, legrosszabb esetben mi leszünk a sorsfordítói ennek a jószágnak. Már megint a bizalom. Tudok-e bízni abban, hogy minden úgy történik, ahogy a legjobb. Végül úgy tekintettem a kutyusra, mint egy szellemsegítőre, aki elkísér egy darabon. És valóban, mire kiértünk a Bónyi-kút pihenőjéhez ő már el is tűnt. A kút vize, ami 7 bükkfa alatt fakad talán az eddigi legfinomabb víz volt, amit eddig ittunk az úton.

Tovább az Arka-patak völgyében ereszkedtünk lefelé. A látvány, a páradús levegő, a kristálytiszta patak és a buja zöld növényzet együttese különleges atmoszférát teremt ezen a helyen. Ma volt az első nap, amikor az út minden egyes lépését élvezettel, boldogsággal és teljes befogadással jártam. A hely különleges hangulata csak tovább dokozta az élményt.

Arkán a két templom közötti hídon pihentünk le. Már mindketten lecsendesedve és az elválás tudatában ücsörögtünk egymás mellet. Mert nem csak a Zempléntől búcsúztunk, hanem egymástól is, hisz a párom holnap hazamegy és én nélküle megyek tovább. 

Boldogkőváralján a Boldogkőházban szálltunk meg. A vendéglátónk, túrázók lévén egy tányér gondosan felszeletelt friss zöldséggel kedveskedett nekünk. Figyelmes gesztus, apróság, mégis mennyit számít, köszönet érte. 

A Zemplén gyönyörű tájaitól az Arka-patak völgye méltó búcsúztató. Magamban őrzöm minden egyes pillanatát, a párommal töltött felemelő hét élményeit.

Falinda