Mától újra egyedül megyek. A hugom nagyon jól érezte magát, az erdő megmutatta minden arcát neki, élvezetes, élményekkel teli négy napot töltöttünk együtt az úton.

Reggel összepakoltunk, visszavittek Nagyvázsonyba, elintegettem őket és indultam tovább. A zsákom meglepő módon egy cseppet sem tűnt nehéznek, pedig tartalékokkal feltöltött teljes menetfelszerelésben pompáztam. 

A piros jelzésen visszasétáltam a várhoz, onnan a kéken tovább. Az út kellemes erdei ösvényen vezetett felfelé. Különös érzés járt át, szavakkal vissza se tudom adni. Az úton vagyok, helyemen vagyok, bizalom, harmónia összessége.

Letértem a Pálos kolostorromhoz, leültem a pihenőhelyre, ücsörögtem itt egy darabig, aztán útvonaltervezés, hétvégi szálláskeresés, foglalás. Közben jött egy pár, amint befordultak az úton a lány rámnézett, széles mosollyal az arcán köszöntött, aztán leültek egy falromra. Később egy család jelent meg. Ahogy néztem őket az jutott az eszembe, hogy ide csak azok térnek meg, akiknek valaha közük volt mindehhez. Végül összepakoltam és útnak indultam. Mint mindig, most is visszanéztem, hogy megköszönjem a helynek, hogy pihenőt adott. A lány megint rámmosolygott és elköszönt.

Az út lankás, tisztásokkal tarkított, szép kilátást nyújtó vidéken vitt. A távolban feketéllet az ég a gyülekező viharfelhőktől. Aztán bekanyarodtam az erdőbe. Ez is meseszép volt, nem győztem befogadni a szépséget. Amint újra tisztásra értem leszakadt az ég. Beszaladtam az erdőszéli fák alá, előbányásztam az esőkabátot és vártam. Élveztem, ahogy a leömlő vízáradat lemossa rólam a mocslot. Úgy harmonizált ez a zuhatag, akár a Római fürdőnél a vízesés.

Amint enyhült az eső elindultam. Az út eleinte csak lucskos volt, de hamarosan a hegyről lejövő víz patakká, majd folyammá nőtt rajta. Az erdőbe vezető út mellett gyerek sátor tábor. A wc-ből előszaladt egy nő, szembe jőttek az úton a társával és oda menekültek az eső elől. Nagyon kedvesen engem is beinvitált. De már nem volt rá szükség, hisz alig esett, sőt már csak a falevelekről potyogott a víz. A gyerekek is előbujtak, két fiú ámélkodva szaladtak az úthoz, hogy került ide ez a patak, ők még ilyet sose láttak.

Az erdő szép volt, ahogy továbbhaladtam, aztán az országúton át a Csicsói erdészház felé múrvás úton haladtam. Ez az út épp ilyen időben tesz nagy szolgálatot, nincs sár, nem áll a víz, jól lehet rajta haladni. Egy autó bekanyarodott és a sofőr felajánlotta elvisz a házig. Megköszöntem, de nemet mondtam, hisz a gyaloglás a lényeg, nem a mihamarabbi célbaérés. Élveztem is a haladást. Az erdészház előtti pihenőben letelepedtem a vizes padra pihenni és bélyegezni. Élveztem, hogy itt lehetek, hogy úton vagyok.

Elinsultam Balatonhenye felé. Úgy terveztem, hogy a falu előtt 1-2 km-el állok meg éjszakára. Az táj változatlanul szép volt. Egy darabig még folytatódott a múrvás út, aztán egy jobb kanyar után erdei ösvényen mentem tovább, majd jobbról kukoricás, balról erdő közötti gazdasági út jött. Végül füves, fás dombtetők közé tértem. Ez lesz az, itt éjszakázom! Ballra kitértem és szép kilátással a Balaton fele, az úttól száz méterre tanyát vertem. Nagyon szép volt itt. A vizes holmimat kiteregettem, sátrat állítottam, a naplementében megmosakodtam és nyugovóra tértem.

Ez egy gyönyörű nap volt. A táj más lett, finomabb, lágyabb. Boldogsággal, békességgel a lelkemben feküdtem le.

Falinda