Egész éjjel szakadt az eső, hajnalra mindent sűrű, szürke pára borított. Mire a sátorban összepakoltunk újra esni kezdett. Ilyen még úgy sem volt, esőben sátorösszerakás. Igen csak gyorsak voltunk. 

Az ösvény a kesztölci szőlők felett vitt, aztán egy pálos gyógynövényes kiskert mellett, végül emelkedő és lejtő után elértük a falut.

Szakadatlan esőben mentünk tovább Dorog felé. Előszőr a főúton kellett valahogy átjutnunk. Nem volt egyszerű, mert sok autó jött, ment, felkavarva az út vizét. Végül sikeresen átjutottunk és egy akácoson át értük el a város szélét. Ott az ebrendészeti telep fedett pihenőjébe húzódtunk be pihenni, szárítkozni és reggelizni. A helyi őr kutya messziről mustrált bennünket. Aztán mikor a helyi macska odajött ételt kunyerálni, a kutya is mellénk szegődött. Szelíd, kedves jószágok.

Az utunkat esőben folytattuk, rossz irányba. Nem mentünk vissza az ebtelepre, hanem egy útbaigazító úr tanácsára a vasuti felsővezetéket követve az állomást kerestük. Egy idős nénit kérdeztem meg jó irányban vagyunk- e, amikor észrevettük a jelet. Pont ott voltunk, ahol kell. Bélyegeztünk az állomásban, pihentünk az építőmunkások tátsaságában, majd az ipartelep felé elindultunk a városon túlra.

Itt felhívtam a nagybátyámat, akiknél Csolnokon vendégeskedünk a nap hátralévő részében. Elénk jött a kék útra, étt egy emelkedő tetején találkoztunk, amire hasoncsúszva is alig bírtunk felmenni az eső miatt. Onnan aztán letértünk a kékről előszőr a régi szénhordó útra, aztán egy ösvényen a házhoz.

Ettünk, ittunk, beszélgettünk, megnéztük a csolnoki bányászmúzeumot, végül este nyugovóra tértünk. 

Jó volt a rég nem látott családtagokkal találkozni. 

Falinda