Egész éjjel szakadt az eső. Gyűrötten keltünk, lustálkodtunk, beszélgettünk. Nagyon jó így együtt. A szállásadónk megengedte, hogy ittmaradhassunk, míg jön a következő lakója, egy debreceni család. Fél egy körül szólt, hogy mindjárt itt lesznek, de maradjunk nyugodtan, nem zavarjuk őket. Így jó volt nekünk is, mert ebédeltünk és inulhattunk is a buszhoz. Épp annyi ideig voltunk ott, míg megérkeztek és elkezdték a bepakolást. Elköszöntünk és elindultunk a buszmegállóba.

Én is mentem két megállót lefelé. Épp a kék jel mellett szálltam ki. Hálás voltam érte, hogy a nedvességet felpárolgó gőzölgő betonon nem kellet visszagyalogolnom a kék jelig. Elköszöntem a páromtól, elintegettem és indultam az erdőbe. 

Az egész éjjel szakadó eső nem hozott felfrissülést, mert a nap újult erővel tűzött így a levegő páratartalma óriási volt. A pár méter aszfalton gyaloglás után az erdő hűse igazi felüdülés volt. Fél három körül járt az idő és én elindultam Jásd felé az erdei úton.

Az út itt is olyan volt, mint előző nap. Vagy meseszép táj, vagy nyakig érő úttalan csalános. Nagyon vártam a Bakonyt. Ilyen lesz? Elhatároztam, hogy jobban figyelek a jelekre és a megérzéseimre.

Jásdra bekanyarodva az útelágazásban épp a jelzés és a bélyegző helyét füekésztem, amikor hallom, hogy valaki örvendezve kiabálja a nevemet. Az útelágatásban három Pesti barát jött velem szembe. Megörültünk egymásnak és a váratlan találkozásnak. Letelepedtünk a pihenőben. Elszaladtam a boltba ennivalóért, ők gyümölcsöt hoztak és mini piknik mellett élménybeszámolót tartottunk. Aztán elköszöntünk, ők beültek a sörözőbe, én meg tovább indultam. Feltöltekezve a találkozás örömével és a sok jasznos infóval, amit tőlük kaptam.

Az úton láttam társaim sárban hagyott lábnyomait, olyan volt, mintha együtt mennénk. A római fürdőhöz közeledő úton szembetalálkoztam azzal a párral, akik a faluban társaimtól kértek útbaigazítást. Elmondták, hogy hiába keresték, nem találtál a vízeséshez vezető utat. Ó ez ennyire nehezen megtalálható? Pedig oda mindenképpen le szeretnék jutni.

Izgatottan mentem lefele az ösvényen. Az útelágazásnál a patak túlpartján lévő pihenőnél egy családtól kértem útbaigazítást. Megmutatták melyik útra térjek le. Pár száz méter után elértem a zubogót. Az esőzés nyomán hatalmas erővel zúdult le a víz aranyló sárga színben pompázva a sziklák között. Lemásztam egy patkára, közvetlenül a tuhatag mellé és élveztem a látványt. A lábaim alatt hömpölygő vízáradat, a hazalmas robaj, amivel elzúdult hamarosan kimosott belőlem indent. Ültem ott teljes összeolvadásban mindennel. Aztán megjelent a család is. Beszélgetni kezdtünk, míg a gyerekek felszabadultan ugrándoztak a kövek között. Eltelt vagy öt perc, mire rájöttünk, hogy mi már találkoztunk Tésen a szálláson. A kisebbik gyerek bevadult és egyre meredekebb mutatványokat hajtott végre. Apukája odahívta. A gyerek beállt hármónk közé. Ösztönösen, gondilkodás nélkül megsimítottam a fejét, hátát és csendesen elmondtam neki, amit kell. Egy pillanat alatt lecsendesedett. Visszament egy tócsához, lemosta a sarat magáról és elkezdezz kavicsokat gyüjtögetni. Igen a gyerekek, ehhez nagyon értek.

Az út keskeny hegyoldali ösvényen folytatódott. Úgy tervezten, hogy a Bakonynána előtti vendégház körül állítok sátrat. De mikor odaértem láttam és hallottam a nagy társaságot a háznál. Nagyon hangisak, így tovább mentem. Bélyegeztem az út széli oszlopnál, vizet vettem a kútnál és elindultam tovább.

A betonútról jobbra tért le a kék, itt is megtaláltam barátaim lábnyomát, ami moaolyra fakasztott. Egyre sötétedett, a jeleket is alig láttam már. Gyorsan sárorhely kellett. Végül az út melletti elhosdott farakások helyén állítottam sátrat. Villámgyorsan kipakoltam. Mire kész lettem teljes sötétségbe borult a táj.

Falunda