Előző este összepakoltam és erős kétségek közepette vártam a másnapi indulást, ugyanis a kór rendesen legyengített.

Kora reggel a párom levitt a buszhoz, elintegetett. A busz, metró, vonat hamarosan Tatabányára fuvarozott. Még mindig fura volt úgy haladni, hogy közben csak ülök. Tatabányán, míg vártam a csatlakozásra elkezdett szakadni az eső. Elgondolkodtatott vajon el kell e indulnom. Aztán bejött a busz, elvitt a leágazásig, ahol eljuthattam a Kolduspusztai ösvényig. Mire ideértem már nem esett.

Elindultam újra. Az első pár kilóméter igen kellemetlenül telt, hideg veríték, szédülés, erőtlenség nyűgözött le. Újra felmerült bennem biztosan kell e már folytatnom. Figyeltem befele, figyeltem az érzéseket, gondolatokat. Itt van a feladás pont. Vajon fel akarom-e adni, vagy inkább felülkerekedem ezen?

Végiggondoltam újra az eddigi tapasztalataimat, megéléseimet, itt menet közben újra összegeztem mindazt, amit eddig átéltem. 

Eszembe jutott a jelenlét, az hogy itt vagyok az úton, a természetben, saját etrmészetemben, az hogy új utat kezdtem. Valójában Dobogókő óta új úton vagyok. Talán a betegség is azért állított le, hogy végiggondoljam, észrevegyem, már más az irány, más a fókusz. Az elmúlt dolgok megértése, tapasztalatainak, tanúságainak levonása, az azok megértése, azokból való okulás után most az előretekintés a következő lépés.

Merj élni. 

Játszd az életet. 

Közelíts a dolgokhoz másként. 

Ezekkel a gondolatokkal jutottam, illetve vánszorogtam el Szárligetig. Az erdő, a gyaloglás segített magamhoz térni. A nap végére úgy éreztem jobban vagyok. Elérkezett a változás, a megújulás. Az, hogy mivé áll össze az új most dől el, most történik a gondolataim, érzéseim, tetteim nyomán. 

A sátramat a falu előtti sűrűben állítottam fel, már olyan közel, hogy hallatszott a falu zaja. Mély álomba zuhantam, remélve, hogy a következő napon a testem is megújulva ébred az útra. 

Falinda