Reggel a Kab-hegyre felvezető úton folytattuk. Felfele egymást érték nagy zsákokkal a túrázók. 30,40,50 ember, a vándortúrázók, nagyjából a kéken jelölték ki az útjukat, mindenfelé fehér szalagokkal. Már egy hete jönnek, esténként kijelölt helyen sátraznak. Jó volt ennyi embert az ösvényeken látni.

Az erdészháznál megtorpantunk, mert erődként őrzött területnek látszott, a bélyegzőt pedig sehol sem láttuk. Egy kis ácsorgás a kapu előtt máris intézkedésre ösztönözte a biztonsági őrt. Mindannyiunk meglepetésére az előző nap a kocsmában mesélő férfi volt. Alig ismertük meg egyenruhában, ő hamarabb ránkismert. Megörültünk egymásnak, elkezdtünk beszélgetni, végül megmutatta hol a bélyegző. Az út túloldalán egy kis háznál.

Felmentünk a kilátóhoz és a hugom leküzdve a tériszonyát felmászott velem körülnézni. A látvány megérte az erőfeszítést. 

Ezutám nyílegyenes lejtő következett, ami nem lett volna vészes, ha nincs tele túrázókkal, ettől jól látszott hogy meredek és hosszú. Végül mi is leértünk.

Egy rövid egyenes erdei szakasz után a kék letért jobbra, a vándorok tovább mentek a + - on. Csend lett körülöttünk. Egy vadászlesre felmászva pihentünk, ebédeltünk, aztán csinos kis erdőn sétáltunk keresztül. Ezt erdőszéli réten átvezető napozással egybekötött séta követte. Nagyon nyomott meleg volt, megdörrent mögöttünk az ég és amikor hátranéztünk láttuk jön a vihar. Na de a hugom mindenből egy kicsit kap, az esőben, elázásban már volt része, így az eső ma elkerült bennünket.

Az út rákanyarodott a Nagyvázsonyba vezező főútra. Nem volt kellemes. Az autók, kamionok ezerrel száguldoztak mellettünk. Szerencsére rövid szakasz volt és letérhettünk balra egy csendes földútra. Itt újra összeértünk a vándorokkal. 

Rövid kaptató után már fent is voltunk a várnál. Bélyegeztünk, nézelődtünk, vizet vettünk a csapnál és a piros jelzésen bementünk a városba. Itt vett fel bennünket a hugom párja. Szállás, átöltözés és Balatonpart.

Este szalonnát sütöttünk, jól belaktunk, végül ágybadöltünk. 

Falinda