Hajnali 3.30-kor csörgött az óra. A párom sürgölődve készült, hogy elvigye a fiát a táborozáshoz a város túlsó felére. Mire visszaért az utolsó simításokat is elvégeztem a pakolásnál. Mindjetten hullafáradtan roskadiztunk. Így aludtunk még egy kicsit és némileg pihentebben, de a tervezett időtől később indultunk útnak.

A várost tömegközlekedve szeltük át és mire a kiindulóhelyre értünk épp olyan fáradtak voltunk, mintha az egész napot már végiggyalogoltuk volna.

A Hűvösvölgyben bélyegeztünk, aztán elundultunk Pesthidegkút utcáin kanyarogva elértük a máriaremetei templomot. Bementem, ez egy női templom, a főoltáron Mária, balra Szent Erzsébet. Időztem itt egy darabug, míg a párom a parkban az útvonalat böngészte.

Végül elhagyva a várost, beléptünk a Remete-szurdokba. Nagyon szép beköszönő. Szép a táj, az erdő, jól esett a csend, a béke.

Majd elhaladrunk a Nagykovácsi szélén futó ösvényen, ami egy kocsma előtti bélyegzőhelybe érkezett. Itt szembetalálkoztunk két túrázóval, akik enni szerettek volna és az útról letérve indultak be a faluba. Mi a kocsmárostól kértünk vizet, feltöltve a készleteinket. Majd indultunk tovább.

A Nagy-szénást megmászva értünk el a túristaház- emlékfalhoz. Itt lepakoltunk, pihentünk és azon tanakodtunk, meddig menjünk, hol sátrazzunk. Végül felmásztunk a következő kaptatón és a Nagy-szénás adta mesés panorámában leheveredtünk a puha füves, vadvirágos rétre. Végül úgy döntöttünk innen sehova se megyünk. Az éjszakát itt töltjük.

A napunk az ráhangolódásról szólt. A párimban még nyüzsgött a város, a sok tennivaló. Bennem meg az együtthaladás, másikra is figyelés. A nap végi idilli környezet és a gyaloglás adta esti fáradtság jelenbe rendezett bennünket.

Falinda