Reggel feszülten keltem, megbeszéltük a korai indulót, de elaludtam és még írni is akartam, barátnőm is korán kelt és szóval tartott. Jellemző példa volt a reggelem arra, hogyan csinálhatunk egy békés pillanatból feszültségtelit.

A pakolászást követően útnak indultunk Felsővadász felé. A faluba vezető kaptatón a reggeli hangulatról beszélgettünk. A világban megjelenő események, dolgok, impulzusok semlegesek, megélésünk, értelmezésünk,  megítélésünk teszi őket kellemessé, kellemetlenné. Az hogy milyennek éljük meg őket, rossznak vagy jónak rajtunk múlik.

A faluban pecsételtünk, reggelit vettünk és a bolt melletti füves, fás részen egy fehérre festett vasasztalnál megreggeliztünk. Majd felkerekedve Irota felé indultunk. A falut elhagyva egy kaptató után nagy örömmel vettük, hogy végre erdőbe értünk. Mindketten élveztük és hálásak voltunk a két napja tartó perzselő napon való pávolódás  után. Könnyedén haladtunk, a jelzések is jól vezettek. Jó volt menni.

Az erdőnek vége lett és a Cserehát újra az eddigi arcát mutatta, gyönyörű lankás táj, végtelenbe tűnő kilátás, és a vetések között haladó gazdasági utak, fák és jelzések híján lévő, nap tüzétől perzselő útjai. Nehezen bírtuk.

Végül beértünk Irotára. Az első tettünk, hogy letámadtuk a faluszéli kutat és minden formában vizet vettünk magunkhoz. A falu nagyon szép, rendezett, mesebeli házikókkal. Felcsillant bennem a remény, talán van itt egy hely, ahol tudunk egy jó levest enni. De ilyen nem volt, sőt még embereket sem láttunk.

Mentünk tovább Rakacaszend felé. A vidék változatlanul dombos, napos útjain haladtonk. Végül beértünk egy alacsony tölgyesbe, ami adott némi árnyékot, de egy kereszteződésnél megláttam egy elkószált vaddisznóköjköt, és egyből a vadul védelmező anyukája jutott az eszembe. Innentől igen szaporázva mentünk tovább egy darabon.

Egyre fáradtunk és már csak az motivált, hogy a faluban foglalt szállásunkon végre melegvizes fürdővel ajándékozhatom meg magam. Megjegyeztem, hogy a Cserehát nem lesz a kedvenc tájam, mert igaz egyedi, kedves lankáival szép a táj, de bennem leginkább a fárasztó, erőt próbáló perzselő napon való kutyagolás van most. Ekkor balról megváltozott az erdő és az átláthatatlan alacsony cserjést gyönyörű, magas fálból álló tölgyfaerdő váltotta fel.

Mentünk, mentünk, de a falu csak nem akart közeledni. Végül meredek köves ereszkedő végén elértük a szélső házat. Itt ért utól a gondolat minek ez az egész. A válasz egy pici kék pillangó volt, ami métereken át elkísért és körberepkedett. 

A szálláson aztán igen nagy csalódás ért, mert nem volt melegvíz. Felkutattuk a bojlert, de hiába kapcsoltuk be. Elcdigázottan feküdtünk le, konstatálva, hogy az elmúlt napok megélései, a Cserehát hűen tükrözik azt ahogyan a mindennapi életünket éljük. Az hogy máshol vagyunk, más helyen, mit sem számít, hisz oda is magunkat visszük, késztetéseinket, érzéseinket, hozzáállásunkat, cselekvési mechanizmusainkat. A kérdés hogy ha ez nem tetszik, hogyan változzunk, hogy változzanak a dolgaink. 

Ui: reggelre lett melegvíz

Falinda