Előző este a Berti-kútnál vertünk tanyát, falusi lányként tudtuk, hogy a tehéncsordát reggel 6-kor már kihajtják, így készültünk, hogy addigra sátort bintsunk. Barátnőm élete első sátrazós éjszakája után gyakorlatlanul szöszölt az összepakolással, így csak 8-kor indultun. De nem volt gond, mert feltételezésulünk nem volt helytálló a teheneket illetően, ugyanis 8-kor még semminemű mozgást nem észleltünk. A kései indulásnak köszönhetően a sátor, törölközők és egyéb ruhadarabok is megszáradtak a reggeli napon.

A mai napunkat aztán végig a nap tüze jellemezte. Hiába naptej, sapka, kendő... árnyék sehol, csak a perzselő nap. 

Fancsalt hamar elértük, a sörözőben bélyegeztünk, a barátnőm kávézott, majd mentünk tovább. Az aszgaltutat elhagyva az erdő és szántóföld közötti földúton kellet mennünk. Szél, árnyék egy csepp sem csak a perzselő nap. 

Egyszer csak szembejött velünk egy túrázó társ, aki Agtelekről Encsre tartott. Váltottunk pár szót egymás örömére, majd mentünk tovább. Pont jókor bukkant elénk az elágazásnál, mert elvétettem volna továbbhaladva a széles úton. 

Se baj, a következő ösvényt elvétettem a széles utat követve, de szerencsére a belső irányrűm hamar jelzett ez mintha rossz fele vezetne, így csak pár métert kellett visszamennünk. Az ösvény a baktakéki templom mögé vezetett, ott mellénk szegődött egy kerekesszékes cigány bácsi, aki elkormányozott bennünket a pecsételőhelyig, amit a kék útról letérve lehetett elérni. Ott bevásároltunk a reggelinkhez, pihentünk, beszélgettünk pár szót a boltosnővel. Érkezett egy túrázó, aki arról panaszkodott, hogy alig találta meg a helyet. Milyen jó, hoyg mi segítőt kaprunk. 

A falun túl a Katalin-kilátó közrlében telepedtünk le ebédelni, majd újult erőven indultunkAbaújszolnok felé. Végre betértünk az erdőbe, de hiába, mert a csipkerózsától és kökény jövésektől tarkított úton egy csepp áenyék sem volt, sőt a bozótos tépett bennünket nehezítésként. Egy fa csöppnyi árnyéka alatt pihentünk és megállapítottuk, ilyen az életünk, menni kell rajta, tép, cibál, tiszta küzdelem, és mi mást szeretnénk. Mindketten végiggondoltuk milyen érzetek írják körül azt az életet. Majd továbbindultunk.

A táj rögvest változott. Eltolűnt a bozótos, erdővé lettek a fák. A kék jel viszont egyik úton sem látszott, igy magam választottam utat. A kérés a saját útra azonnal manifesztálódott. Ez biztosan nem a jelzett út, de úgy éreztem jó az irány. Furcs bizonytalanság, támpont keresés, felelősségvállalás érzetek kavarogtak. Akartunk saját utat, itt van, mit kezdünk vele, hogyan vagyunk benne jelen? Az erdőszélre érve megnéztük a térképet, megláttunk néhány háztetőt a távopban. Úgy döntöttem oda lemegyünk vagy Nyésta az vagy nem, majd kiderül. A földút a faluval párhuzamosan haladt és tudtam nekünk le kell térni a falu fele. Végre egy út, de az egy ház udvarára vezetett, mellesleg dögtemető mellett. Ez nem az az út. Mentünk tovább, eg tisztásnál úgy döntöttem itt vágunk át. Az útra érve épp a buszmegállóhoz érkeztünk és meggyőződhettünk róla Nyéstán vagyunk. A kék út 50 méterre a keresztutszán vezetett ki a faluból. 

A domboldal rétjén át indultunk meg Felsővadász felé. Visszatekintve láttuk az utat, amit ma bejártunk. A rét terülj-terülj asztalkámat adott szamócából. Falatoztunk, majd Felsővadász alatt egy fasornál sátrat bontottunk. Épp az esti fürdőzéshez készülődés közben meglepett bennünket a helyi vadász, aki épp itt akart vadászni éjjel, de nagyon kedvesen megengedte, hogy maradjunk és másik lesre ment. 

A mai nap a saját ösvény és a kitaposott széles utakról szólt. 

Falinda