Miután elintegettem a páromat a nógrádi vasútállomáson, elindultam a Csóványos felé. Most kicsit könnyebb volt az elválás, hisz pénteken elérem Hidegkutat és nála otthon töltöm a hét végét, aztán újra együtt megyünk egy hetet az úton.

A Nógrádról kivezető út érintette a Csurgó-forrást, ami a falu szélén van. Aztán rét, bal kanyar, rét. Az első pihenőm itt volt az erdőbejárat előtt.

Jőtt a sűrű erdő és ki tudja honnan, előjöttek az aggodalmaim, félelmeim. Hol az az összhang, az az erdőhöz tartozás élménye, ami az elmúlt héten már meghatározott? Az jutott az eszembe, megérdemelném, hogy az út bevigyen a sűtűbe. 

A tisztáson aztán találkoztam egy délalföldi fiatal párral, sokáig beszélgettünk. Közben egy futó-, és még két pár ment el mellettünk. Forgalmas útszakasz. Jó kedves emberekkel találkozni, valahogy kölcsönösen lendületet kapunk egymástól. Így volt ez most is. Miután elköszöntünk, ők a közeli pihenés reményében, én a rám váró Csóványostól izgatottan mentem tovább.

Jobb lett, kezdett visszatérni az erdővel való egységérzésem. Eszembe jutott egy dal, ami segíti a gondolatok tisztulását. Énekelni kezdtem. Hamarosan újra ott volt a lelkemben a derű, a hála, hogy itt lehetek és az arcomon a mosoly. 

És egy jobb kanyar után az út bevitt a sűrűbe. :) Nagy volt a csend, félhomály, mégis volt valami bája, szépsége. Örültem neki, hogy itt visz az út, szép volt. Lassan elérkeztem a kaptatós részekhez. Először csak finom emelkedő, kiszáradt Saj-kút, majd a meredek.

Azt figyeltem meg, hogy az elmém fenemód tiltakozik, mindenféle kibúvók eszembe jutottak, hogy megálljak. Éhes vagyok, szomjas vagyok, elfáradtam, pihennék, keresni kellene alvóhelyet... A fecsegést leváltottam nehéz élethelyzeteim, emberi viszonylataim rágására.

Aztán, ahogy egyre meredekebb lett az út az jutott az eszembe, a Csóványosra kapaszodom épp, ez a hegy megérdemli a tiszteletet, az odafigyelést. Elcsendesedve mentem tovább. Az erdő nagyon szép volt, az ösvény kevésbé meredekbe váltott a bércen. Végre újra az erdő része vagyok, akár a fák, a patakok, a vadvirágok a réten, vagy az erdő állatai avar, bozót, falomb, erdőmélye rejtekében.

Szinte észrevétlen értem el aznapi célállomásomat, a Fültán-kereszt pihenőhelyét. Még 6 óra se volt, hét ágra sütött a nap. Megszárogattam a ruhámat, magamat, sütkéreztem a meleg napsütésben, ettem, tervezgettem a hetet. Végül sátrat állítottam és nyugovóra tértem.

Falinda