Az én Cserkutam a sok szép táj után is meseszép volt. Van ennek a helynek egy különleges, semmihez sem fogható atmoszférája. 

A hét első napjait a párommal és fogadott fiammal töltöttük hármasban, bepótolva az elmaradt családi nyaralást. 

Aztán megérkeztek a barátaink is, akikkel 21-én nyári napfordulós szert tartottunk. Már az előkészületek is jó hangulatban teltek, az ünnep pedig felemelő volt.

Alig mentek el pénteken a többiek, máris érkezett a másik csapat. Harsány nyüzsgés jött velük. Néhány óra az erdőben, séta, ráhangolódás és kezdődhetett is a munka. 

Újabb jó csapat, jó hangulatú együttlét, értékes megtapasztalások.

Jó volt együtt.

Vasárnap aztán mindenki hazament. Mi hátramaradtunk, hogy csendesen tudjunk búcsúzni. Míg mentünk ki a faluig pityeregtem titokban. Aztán Alsótoldon elváltak útjaink. A párom Pest felé én meg a hegynek vettem az írányt. 

Jól esett menni, az agyam a hét eseményeit pörgette újra, ami plusz lendületet adott. Az út hepehupa volt, ami bejáratta a bokámat.

Észrevétlenül értem a hollókői vár előtti lankás dombokhoz. A nap előttem járt és lemenő fényével hangulatosra festette a tájat. Igen, itt alszom. 

Nem így lett. A dombtetőn két ember haladt előttem és az egyik visszaforsulva nekem kalimpált a kezeivel. Nem tudtam mire vélni. Aztán be is értem őket. Az egyik már lenn volt a völgy sűrűjében, a másik az útszélen áldigált. Szarvaslesre jöttek, de nem meglőni, csak nézni. Ott kaptam az infót, hogy a vár már csak 10 percre van.

Elindultam és hamarosan a várhegy fölötti sziklaoromról csodálhattam a naplementét. 

Sátrat igen soká tudtam állítani, mert szokáig nagy volt a jövés menés. Utóljára egy fiatal lány jött a vártól, aki a naplementében médiált. Sötétedésig beszélgettünk. 

A hegytető hűvös, erőtleljes szele ringatott álomba.

Falinda