Reggel korán keltem, nagyon hideg, szeles volt az idő. Terveim szerint csak 10 körül indultam volna, hogy a Bableves csárdához nyitásra érjek. De nagyon fáztam, így útra keltem. Az ösvény kényelmesen ereszkedett le a hegyek között. Egy jobb kanyar után tisztásra értem, a kilátás pazar, hegyvonulatok ívei alatt tehenek legelésztek békésen a réten, a tájat bevetett földeken hajladozó növények színesítették. Ebben a látványban kanyarodtam a csárdához vezető fakitermelő útra. Nagyon hálás voltam, hogy nem előző nap értem ide, mert akkor most dagonyázhatnék a sárban. Így viszont már szárított rajta a szél annyit, hogy viszonylag kényelmesen haladhatok rajta.

A csárga még jó másfél óra mulva nyit. Bélyegeztem és leültem a rács melletti fatönkre. Telefonálgattam párat, aztán megérkezett a személyzet. Behívtak és enni adtak. Itt már sokszor megfordultam és most sem csalódtam, sem az ételben, sem a kedves idős pincér életvidám személyében.

A főúton átkelve az erdőben vitt tovább az út. Jobbról egy köves patakmeder már azt a hangulatot idézte, amilyennek ezt a vidéket ismerem. Az erdőből kiérve megláttam Cserhátszentiván templomtornyát, a domboldali bodzaültetvényt. Hazaértem.

Hosszú éveken át ez a vidék volt a második otthonom. Itt a hegyek között, régi malomból kialakított cserkúti elvonuló házba igyekszem most is, letérve a kék útról, hogy a párommal és barátaimmal megünnepeljük a nyári napfordulót. Aztán a hét végére ide érkezik egy lelkes kis csapat, akikkel a magyar népmesék tanító tartalmát kutatjuk.

Utamat az itt eltöltött hét után folytatom tovább Hollókő felé.

Falinda