Ez a nap az elázásról szólt. A víz minden formáját kaptam ma. A domboldal, ahol előző este sátrat vertem, a tegnapi esónek köszönhetően csurom víz volt, a levegőben pára felhők gomolyogtak. Minden holmim ugyan ilyen. Összepakoltam és elindoltam a dombon lefelé, a közút irányába. Nem találtam jelet, így mentem az orrom után. Kb. 100 m-re a jelzés előtt tértem a főútra. Addigra tocsogott a bakancsomban a víz.

Hamarosan Zádorfalvára értem, a kocsmában bélyegeztem és cipőt cseréltem. Kár volt, mert a falut elhagyva újabb vizes fű következett. Visszaöltöztem. Az út egy dimbes, dombos helyre vezetett, ilyen helyről álmodozunk a párommal. 

Aztán fenyves mentén feljutottam egy bozótosig, ami hűen tükrözte a gondolataim csapongó kuszaságát. Mióta egyedül megyek, még nem tértem vissza a jelen pillanathoz. Újra indult a folyamat, most a haladás, célbaérés motivál. 

A botótost egy alacsony tölgyes szűk ösvénye követte, ami zuhanyt ontott rám. Újra áztam, de ez huncutul megkacagtatott. Mire kiértem csurom vizes lettem. 

A táj gyönyörű lankák panorámáját tárta elém. Igen ilyen látvány között szívesen élnék. 

A dombik alján, az útjelző tábla alatt összefutottam két lánnyal, akik Agtelekre gyalogoltak. Aztán beértem Gömörszőlősre. Mesebeli kis falucska, nagyon tetszett. 

Az út a következő faluig aszfalton vitt, így végre megszabadulhattam a vizes bakancstól. Hamar beértem Kelemérre, ahol a bélyegzőhelyet és a boltot is elvétettem. A hosszú útra felkaptatva láttam, hogy lassan túlvagyok a falun. A szélsó ház tulajdonisát megkértem had hagyjam ott a zsákom, míg visszamegyek pecsételni. Kedves volt, még egy biciklit is felajánlott, hogy azzal gyorsabban érek. Megköszöntem, de nem vettem igénybe. Lefelégyalogolva épp azon tűnődtem vajon miért néztem el, amikor megláttam egy házitejet áruló autót. Napok óta tejre vágyom, de a boltokban csak literes van, az meg sok. Megkérdeztem tud-e adni, ha nincs üvegem. Ő meg megállapította, hogy én vagyok, aki azt a nagy zsákot cipelte fel az úton, úgy hogy meghív engem a tejre. Magyon kedves gesztus volt. Köszönet érte. 

A falu szélén letelepedtem a hídra, megreggeliztem a tejjel, pihentem kicsit, aztán nekiindultam Putnok felé. 

Az út hamarosan letért a főútról a Nagy és Kis- Mohos-tó mellé. Az út nagyon szép volt. Az eső újra nekikezdett. Újra áztam, ami itt most nem volt hátrány, különben megettek volna a szúnyogok. Mire kiértem a horgász tóhoz, már hét ágra sütött a nap és a kis vérszívók is támadásba lendültek. Az ázott úton, a lábam alatt millió apró béka ugrándozott. Sosem láttam még ilyet. 

Putnokon a vasútállomás bejáratát elvétettem, úgyhogy gyalogolhattam visszafelé. Itt pihentem 1,5 órát és vártam, higy a hatalmas erőkkel készülődő felhőszakadás odébb álljon. Már nem volt kedvem újra megázni.

Még esett kicsit, mikor elindultam, hogy sátorhelyet keressek. Az út az országúton haladt jó ideig, mikor végre az erdőbe ért, széles kavicsos úton haladt tovább, jobbról balról hegy, völgy. Tovább haladtam. Végül egy magánerdészlak mellett az erdőben bontottam sátrat. 

A nap a haladásról, célbaérésről és az esőről szólt. 

Falinda