A reggeli pakolászás, kökös reggelizés után a nagybátyám vezetésével megmásztuk a Getét. A hegyről szép kilátás nyílt a környékre. Itt elköszöntünk és a lefele vezető utat már kettesben folytattuk.

Feladta a leckét a sziklás  meredek lejtő, óráknak tűnt mire leértünk Tokodig.

A faluban a buszmegálló melletti padra telepedtünk le pihenni. Innen mentem bélyegezni, boltba, kúthoz. A féligszáraz ruháinkat kiteregettük, ahova csak lehetett, hogy a verőfényes napsütésben száradjon.

A hosszas pihenő után elindultunk a Hegyes-kő megmászására. Valóban mászás lett belőle, mert a kék jelet elveszítve egy nyílegyenes felfele kaptatón másztunk fel, majdhogy nem négykézláb. Fent aztán újra lepihentünk. Nemsokára jött egy fiatal család is, ők is úgy jártak az úttal mint mi. Mi addigra kisilabizáltuk hol vagyunk, és hol érünk újra a kékre. Ezt megosztottuk velük is, aztán mindannyian útra keltünk.

Az aszfaltutat átszelve máris a Tokodi pincék útleágazásához értünk. Ezt a helyet jól ismerjük, hisz több éven át jártunk ide, sőt itt ismertük meg egymést a párommal. A bélyegző melletti pihenőnél lepakoltunk, megszabadultunk a bakancsoktól is és a rekkenő hőség elől a pihenő árnyékába húzódva sziesztáztunk.

A heyjo.hu oldalon többek között helyi idegenvezetőkkel is felvehetjük a kapcsolatot. Így találtunk egymásra a dorogi Fődíszpinttyel:) Úgy beszéltük meg, hogy a tokodi pincéknél rácsörgünk és Mogyorósbánya felől szembejön velünk egy találkozóra. Így is lett. Csaba személyében egy nagyon kedves, humoros, jó érzésű emberre találtunk. Mosolyogva jött velünk szemben az ösvényen, és míg leértünk Mogyorósbányára kicseréltük a tapasztalatainkat, megosztottuk az élményeinket. Kiderült, hogy igazi elhivarottja a túrázásnak és szerves része a mozgalomnak. Kaptunk ajándékba tőle a felesége által készített házilekvárt, mi meg cserébe egy pici flakon nagybátyám által remekelt gyógynővénypálinkát adtuk. De a legnagyobb ajándék a találkozáson túl mégis az ezt követő események nyomán bekövetkezett gesztus volt. Mi az egész napos kánikulában való hegymászástól el csigázottan és lelassultan ott felejtettük a párom botját a falu kútjánál, persze csak jóval később vettük észre. És mielőtt a párom levette volna a zsákját, hogy visszamenjen, Csaba már szaladt is. Csodálatos emberi gesztus. Végül visszatért, hogy a bot nincs meg. Ez meg még csodálatosabb, hisz megtehette volna, hogy ránkír a hirrel, de ő visszajött hozzánk. Szavakkal ki sem tudtuk igazán fejezni a hálánkat a figyelmességéért és a kedvességéért. A történetünk végül azzal zárult, hogy a kedves Fődíszpinty :) mégis megtalálta a botot és elvitte a következő bélyegzőhelyünkre.  Vannak még földre szállt angyalok ;)

Csaba ajánlására a sátrunkat az Öreg-kő barlangjainál lévő pihenőnél állítottuk fel. A kimerítő nap után gyorsan elaludtunk.

Falinda